Ausztriai utunk második felében visszatértünk kedvenc almandinos lelőhelyünkhöz, Obergurglhoz, hogy a felderítés mellett akadjon egy biztos pont is túránk során.
In the second part of our Austrian trip we returned to our favorite almandine locality, Obergurgl. That’s because we wanted some infallible find in additional to the exploration.
Az időjárás itt sem volt a legjobb, azonban kis szerencsével és az eredeti tervek teljes felborításával, az ott töltött három teljes napból az első nap sikerült még feljutnunk úgy, hogy csak egyszer áztunk el a nap végén. Az időjárásjelentés természetesen jelezte, hogy a délutáni óráktól eső várható, de ez a jelzés egészen ottartózkodásunk végéig élt, így úgy döntöttünk, hogy mikor is, ha most nem.
The weather wasn’t that good in this place also, but with some luck and reorganization of our original plans on the first day of the three optional days we had chance to go up to the wall. So that we got soaked only once.
Hajnali órákban indultunk kisebb nagyobb másnappal házigazdánk vendégszeretete jóvoltából, elvégre mi más kell egy jó hegymászáshoz mint egy kiadós ünneplés előző este. Természetesen akkor egyikünk sem panaszkodott. ;) Az út teljesen ismert volt és minden terv szerint haladt egészen addig amíg el nem értük a gleccser tövét. Ott volt az a pont amikor rá kellett jönnünk, hogy bizony a kőomlás, ahol tavaly közlekedtünk totálisan át volt rendezve, gondolom én a hó, lavinák, olvadás és más pusztító erők által. Miután többszöri nekifutásra megtaláltuk a megfelelő felfelé vezető útvonalat, már csak a laza omladék okozott kellemetlenséget, talán a késői olvadásnak köszönhetően.
We started our journey at early morning, with a little hangover, because of the hospitality of our host. Yeah, normally that’s what we need for a good mountain hiking. Naturally no one complained the night before. ;) The path was known by us and everything progressed according to plan until we reached the first stone rift. We noted in that point that the rift changes year after year because of the snow, avalanche, water and other unknown destructive powers. After several attempts we found the best way up there, we had only problem with the loose stones. Maybe it’s because of the late melting.
Végeredményképp felértünk időre, majdnem ahogy terveztük, s sikeresen begyűjtöttünk egy adag pucolnivaló vagy épp kimálott almandint. Kicsit elszaladt az idő, így idén ugyan nem az éjszaka elől, hanem az esőfelhők elől menekültünk le a biztonságot adó völgybe, ahonnan annak ellenére, hogy rongyá áztunk, elégedetten gyalogoltunk vissza a faluba.
So we arrived in time to the locality almost as planned and we collected a bunch of almandines successfully. We started back a bit late and we fled from the rain instead of the night this year. In the valley we soaked well, but we returned to the village with some satisfaction.
A további napokban, az időjárásra való tekintettel a további kirándulások helyett a Gránátos Jeti hagyatékát néztük meg Söldenben. Kicsit csalódással tölt el, hogy az ott kiállított darabok egy részét megmunkálták, azonban még így is kellő inspirációt ad nekünk, hogy újra felmenjünk. Megtudtuk a múzeumban, hogy azok a gránátos lelőhelyek elérhetetlenek átlag turisták számára, de mi ezt nem tudtuk, ezért az egyikre már eljutottunk. Kétszer.
In the next few days we visited the Museum of Granaten in Sölden. It was a good idea instead of hiking because of the weather. I was a little bit disappointed, because a part of the pieces was processed (not just prepared), but I think the whole museum was a good inspiration for a next round. In the museum we learned that the almandine localities of the Granaten Yeti are unreachable for simple hikers, but we didn’t know that. So we did it. Twice.
